Ugrás a tartalomra Ugrás a menüre

Jelen

Az utolsó népszámlálás 2001-ben volt, amikoris a községnek 1942 lakosából 1217 szlovák nemzetiségű (62,7 %), 711 magyar (36,6 %), 7 cseh, morva vagy sziléz (0,4 %) és 3 egyéb nemzetiségű (0,05 %). A felekezeti megoszlás szempontjából legtöbb volt a római katolikus 1876 lakos (96,6 %). A legtöbb aktív kereső az iparban, az építészetben és a mezőgazdaságban dolgozott. A korösszetétel viszonylag kiegyensúlyozott, de az utóbbi években már mutatkozik az új demográfiai fejlődés, mely a fiatal nemzedék alacsonyabb szaporulatában nyilvánul meg.

Az 1989. évi novemberi események a magángazdálkodás fejlődését hozta magával. Jelenleg 8 mezőgazdasági és 33 egyéb területen működő bejegyzett magánvállakozó van a községben. Ők főleg az üzlet és a szolgáltatások különböző ágazataiban vállalkoznak. A községben van négy élelmiszerbolt, gyümölcs, - zöldség, műszaki és illatszerbolt, kertészeti cikkek valamint vendéglátó üzem, bisztró, cukrázda, húsbolt, textiláru, cipész, fagylaltárus és egy malom. Található itt fodrászat, gumiabroncs-javító, autószerelő, teherfuvarozó, villamos műszerész és egyéb. A községben posta, gyógyszertár és orvosi rendelő is működik.

A varázslatos környezet kiváló üdülési lehetőségeket kínál a pihenni vágyóknak. Ez főleg a hegyes terepnek, a gímesi várnak és a két tónak köszönhető. Kitűnők a lehetőségek a gombázók, vadászok és halászok számára. Üdülőközpontunk alkalmas kiindulási hely lehet környékünk nevezetességeinek, mint pl. a kistapolcsányi kastély és bölényrezervátum; a világhírű malonyai arborétum; a gímeskosztolányi román stílusú templom megtekintéséhez.

A magánvállalkozók bérbe vették a szálláshelyek nagy részét (kb. 400 ágyat), az üdülőhelyeken találhatók bárok, tenisz,- röplabda,-és futballpálya, szauna és vízibicikli-kölcsönző. Több mint 180 magán - és 25 vállalati üdülőházban van biztosítva szálláshely.

Mivel a község festői környezetben terül el, fellendült a turizmus. A község ismert szőlészeti és borászati terület, a szőlőhegyen 190 borospince épült. (1992-ben fejezték be a szőlőhegy villamositását.) Falunkban gazdag hagyománya van a népművészetnek, a folklórnak, (lakodalmi dalok, balladák stb.). Különféle ünnepélyes alkalmakkor megcsodálhatjuk az itteni színes népviseletet. Néhány évtizeddel ezelőtt még vásznat szőttek, hímeztek és csipkét is vertek a mesteremberek. Az ünnepélyeken fellépnek a helybeli gyermekcsoportok: a Villő és a Jelenček, valamint a női szlovák énekkar és a magyar menyecskekórus.

A feltüntetett adatokból egyértelműen kitűnik, hogy a község jelentősen kiépült, fellendült, hisz kiterjedt infrastruktúrával rendelkezik . A helyi önkormányzat - a község 9 tagú képviselő testülete a községi hivatal, élén a polgármesterrel - szoros együttműködésben a lakossággal, megvalósították az utóbbi évek igényes terveit.

1996-ban a legnagyobb beruházás a község gázosítása volt. Rekordidő alatt sikerült kiépíteni a 13.643 m hosszú gázvezeték-hálózatot. Felújításra kerültek a villamos létesítmények. Elkészült egy új trafóállomás és kettő ki lett cserélve nagyobb teljesítményűre. .A kultúrházban üzembe lett helyezve a légkondicionáló berendezés is. Ezen munkák mellett át lett helyezve a magasfeszültségű villanyhálózat az újonnan alakuló Újgímes II. utcába. Elkészült a kultúrház bekötőútja és a parkolóhely kiépítése is, melyek minőségileg és esztétikai szempontból is sikeresnek minősültek. Befejeződölt az ivóvízhálózat 3.843 hosszú fővezetékének lerakása, amely az újonnan kiépített HGJ-I megnevezésű vízforrásra lett rákapcsolva.

A falu önkormányzatának távlati terve: a lakosság életszínvonalának emelése, javítása. Célunk továbbá az idelátogatók pihenési, szórakozási igényeinek a kielégítése. Reméljük, hogy üdülő vendégeink szép emlékekkel távoznak majd tőlünk, ahová a jövőben is örömmel térnek vissza. Hangulatos községünkre mindannyian büszkék vagyunk.

Község

Aktuális időjárás

ma, szerda 16. 9. 2026
kevés felhő 27 °C 14 °C
kevés felhő, déli mérsékelt szél
szélD, 4.37m/s
nyomás1016hPa
páratartalom45%

Naptár

Szeptember2026
Ke Sze Csü Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Látogatottság

Látogatottság:

ONLINE:2
MA:150
A HÉTEN:934
ÖSSZESEN:1639098

Szeptember2026
Po Út St Čt So Ne
31 1 2
    Papier
Jelenec (Nitra)
3
    BIO odpad
Jelenec (Nitra)
    Plasty
Jelenec (Nitra)
4 5 6
7 8 9
    Komunálny odpad
Jelenec (Nitra)
10 11 12 13
14 15 16 17
    BIO odpad
Jelenec (Nitra)
18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
    Komunálny odpad
Jelenec (Nitra)
1
    BIO odpad
Jelenec (Nitra)
2
    Plasty
Jelenec (Nitra)
3 4
Kalendář svozu odpadu

Mobil aplikáció

Kövesd weboldalunkról származó információkat a mobilalkalmazásban – V OBRAZE.
Ingyenesen letölthető: